top of page
Új értelmet adunk a fogászati élménynek
Dr. Makra Dániel vagyok,
Fogorvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi karán szereztem 2013-ban.
Hallgatóként aktívan részt vettem egy kutatásban, amely során titán fogászati implantátumok újfajta felület módosítási eljárását dolgoztuk ki. Kutatási eredményeimet szakdolgozatomban feldolgoztam, majd több tudományos konferencián is előadtam, előadásaimat többször is oklevelekkel díjjazták.
Magánrendelőmet 2017-ben nyitottam a Bajcsy-Zsilinszky út 19/A szám alatt, továbbá (2014-től 2021-ig) a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetében dolgoztam szakorvosként, Konzerváló fogászati és Fogpótlástani osztályon.
2016-tól 2021-ig a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet – Radiológiai Osztály osztályvezető főorvosa voltam.
Tudásom folyamatos bővítése érdekében rendszeresen részt veszek továbbképzéseken, így a hozzám forduló pácienst a legkorszerűbb kezelésben tudom részesíteni.
Hazai szaksajtóban több publikációm is megjelent:
-
Magyar Fogorvos 2016. évi 6. Cystaszűkítő készülékek formái és alkalmazási lehetőségei. (Dr. Strasser-Solti Fanny, Dr. Makra Dániel, Dr. Kivovics Márton, Dr. Kivovics Péter)
-
Magyar Fogorvos 2017. évi 3. Processus styloideus megjelenési formái panorámaröntgen-felvételeken. (Dr. Makra Dániel, Dr. Németh Orsolya, Dr. Kivovics Péter)
Díjak és Oklevelek:
-
2013 Szeged, Helyi TDK – I. helyezett
-
2013 Szeged, Országos TDK – I. helyezett
-
2013 Marosvásárhely, TDK – Okleveles külföldi előadó
-
2013 Debrecen, MFE Fogpótlástani Társaság – Elismerő Oklevél
Referenciák
bottom of page





